EGYETEM OKTATÁS TUDOMÁNYOS
ÉLET
BOLYAI JÁNOS
 KATONAI MŰSZAKI KAR
KOSSUTH LAJOS
 HADTUDOMÁNYI KAR
HALLGATÓI
TAGOZAT
EGYETEMI
ÉLET
SZOLGÁLTATÁSOK KÖNYVTÁR  SVKI
ZMNE főoldal> Hírek> Lesz hallgatói díszöltözet!

Lesz hallgatói díszöltözet!

 

 

 

Az Egyetem életének amúgy sem unalmas hétköznapjai között is kiemelkedő jelentőségű az a miniszteri döntés, mely alapjaiban fogja átalakítani a tiszti hallgatók ruházati ellátását, hallgatóink megjelenését. Hosszú, több mint egyéves előkészítő munka eredményeképpen ugyanis a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere jóváhagyta a hallgatói díszöltözet bevezetésének a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora által előterjesztett koncepcióját, és elrendelte a korábbi egyetemi szavazás során is jelentős többséget elért „A” változat (képünkön) bevezetését. Köszönet illeti mindazokat, akik akár munkájukkal, akár szavazatukkal segítették egy régóta dédelgetett cél elérését, vagyis a tiszti hallgatók kulturált, a magyar katonai hagyományokat mindenben megjelenítő ünnepi öltözettel történő ellátásának nemes ügyét.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter döntése azt az egyértelmű üzenetet hordozza, hogy a tiszti hallgatók nevelésében a nemzeti katonai hagyományok megjelenítése kiemelt szerepet kap.

Az új hallgatói egyenruha bevezetésének indokai

1.             A díszöltözet rendszeresítésével hagyományt teremtünk. Bevezetésével tisztelgünk a nemzeti tisztképzésért évszázadokon keresztül küzdő magyar személyiségek, a háborúkban hősi halált halt, a magyar hadseregben mindenkor szolgált tisztek előtt, és őrizzük az általuk képviselt értékeket.

2.             A hallgatói díszegyenruha bevezetése hiánypótlás. A hallgatók jelenleg nem rendelkeznek társasági öltözettel, melyben méltó módon jelenhetnének meg ünnepi rendezvényeken, nemzetközi eseményeken, illetve a tisztavatáson. 

3.             Az egyenruha az összetartozás kifejezője. A katonai szocializáció fontos eleme, hogy a hallgató büszke legyen viselt egyenruhájára, mely megfelelő tartást biztosít számára. Fontos szempont, hogy a hallgatók egyenruhában jelenjenek meg civil rendezvényeken, bálokon, fogadásokon, közéleti eseményeken is.

4.             A díszegyenruha alkalmas a toborzó munka hatékonyságának fokozására. Az egyenruha változatoknak a különféle civil rendezvényeken való szerepeltetése során minden esetben népszerűnek bizonyult a fiatalok körében az egyenruha látványa.

A miniszteri döntés folyományaként a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség bizottságot hozott létre az új hallgatói ruházat bevezetésének végrehajtására. A bizottság első ülésén a feladatok elosztására került sor. A HM FLÜ a ruházat bevezetésének koordinálását, illetve az öltözet minőségi követelményeinek meghatározását fogja elvégezni A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum az elfogadott díszöltözet változat külső megjelenésének pontosítását, a díszítő elemek szakmai leírását kapta feladatul. Az Egyetem feladata a költségvetés tervezése, illetve a díszöltözet csapatpróbájának szervezése, valamint végrehajtása lesz.

A rendszeresítés eljárása elhúzódó folyamat. Gyors és látványos eredményre nem számíthatunk, hisz a miniszteri jóváhagyás kizárólag a bevezetés folyamatát indította el. Ha minden egyéb feltétel adott, úgy jövő tavaszra készülhet el a csapatpróba kb. 30–40 öltözete. Ettől számítva egy év áll rendelkezésre, hogy a ruházatot a kijelölt hallgatói állomány viselje, tesztelje, különféle rendezvényeken szerepeltesse. Ezt követi a véglegesítés időszaka, majd a megfelelő döntések után kezdődhet csak meg a teljes hallgatói állomány ellátása. Mindez akár 2011 végéig, 2012 elejéig is eltarthat, addig pedig türelemmel kell várni a rendszeresítés eredményeit. Mindenesetre jövő év elejétől a hallgatók egy csoportja már az új ruhában hajthat végre kisebb díszelgési feladatokat az Egyetem, illetve a Magyar Honvédség ünnepségein, rendezvényein. Addig pedig minden, a magyar tisztképzés jövőjéért felelősséget érző civil és katona összefogására, erkölcsi támogatására szükség van annak érdekében, hogy a tiszti hallgatók hosszú évtizedek után ismét büszkén és méltósággal viselhessék a magyar katonai hagyományokat kifejező díszöltözetüket.   

 

Dr. Szarka Gábor alezredes

ZMNE Hallgatói Tagozat parancsnok

 

 

Elérhetőségek / Address      

Address

How to get to the ZMNE

Adresse

Pour aller á ZMNE

Központi szám

+36 (1) 432-9000

Postai cím

1581 Budapest, Pf.: 15.

Kampuszok

Budapest, X. Hungária krt. 9-11.,
(1) 432-9000

Szolnok, Kilián út 1.,
(56) 512-530

E-mail

Általános információ
E-mail küldése



  Az oldalt készítette: ZMNE EISZK. Minden jog fenntartva | Hibabejelentés: Webadmin | © 2007 ZMNE