EGYETEM OKTATÁS TUDOMÁNYOS
ÉLET
BOLYAI JÁNOS
 KATONAI MŰSZAKI KAR
KOSSUTH LAJOS
 HADTUDOMÁNYI KAR
HALLGATÓI
TAGOZAT
EGYETEMI
ÉLET
SZOLGÁLTATÁSOK KÖNYVTÁR  SVKI
ZMNE főoldal> Hírek> Működik a mentor rendszer
 Működik a mentor rendszer

Az első találkozás

 

 

A kora tavasz óta kigondolt, májusban létrejött mentori rendszer, 2009. október 28-án új állomásához érkezett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Mentorok és mentoráltak ünnepélyes rendezvényen most találkoztak először.

Mint arról már beszámoltunk, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hallgatói Zászlóaljának kezdeményezésére létrejött mentor rendszer célja, hogy a Magyar Honvédség nyugállományú tisztjeiből verbuvált mentorok tudásukkal, tapasztalataikkal segítsék az ösztöndíjas hallgatók tisztté válását, illetve járuljanak hozzá, hogy mentoráltjaik beilleszkedése a hadseregbe minél sikeresebb legyen.

Az első igazi találkozót hónapokig tartó aprólékos előkészítő munka előzte meg. A mentor rendszer szervezői felhívást tettek közzé a honvédelmi honlapokon, illetve az egyetem weboldalán, melyben mentorok jelentkezésére hívtak fel. A sikeres kampány hatására már az első körben 96 mentor jelentkezett.

 

A szervezők kértek mindjárt egy írásos bemutatkozást is a leendő mentoroktól, hogy a hallgatók érdeklődési körének ismeretében könnyebb legyen a továbbiakban együttműködő párok kialakítása. De maguk a hallgatók is megmondhatták, kihez szeretnének kerülni.

Így jött el az október 28-i találkozó.

 

Ennyi vezérkari főnök…

 

Valószínűleg nincs még egy olyan rendezvény – nemcsak Magyarországon, hanem talán az egész világon –, amelyen egy hadsereg közelmúltban volt vezérkar főnökei egyszerre jelennek meg.

A mentori találkozón ez történt. Ott volt Lőrinc Kálmán nyá. vezérezredes, Deák János nyá. vezérezredes, Végh Ferenc nyá. vezérezredes, Fodor Lajos nyá. vezérezredes, Szenes Zoltán nyá.vezérezredes, Havril András nyá. vezérezredes, és hamarosan csatlakozott hozzájuk Tömböl László mk. vezérezredes is, jelenlegi vezérkar főnök.

Ronkovics József nyá. vezérőrnagy, a mentori rendszer védnöki testületének operatív irányítója üdvözölte a rangos vendégeket, köztük a volt vezérkari főnököket, Juhász István vezérőrnagyot, a HM Hadműveleti és Kiképzési Főosztály vezetőjét, Csampa Zsoltot, az országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának tagját, illetve a házigazdákat: Szabó János nyá. dandártábornokot, az Egyetem rektorát és Szarka Gábor alezredest, a mentorrendszer kitalálóját, a hallgatói tagozat parancsnokát. 

 

,,A hagyományok és a múlt velünk van”

Szabó János rektor a köszöntőjében azt mondta, a most vállalt szerepek jövőképesek. A Star Warsból átvéve úgy fogalmazott: a hagyományok és a múlt velünk van. Egy aznapi minőségügyi konferencián általa mondottakat idézte, amikor így fogalmazott: nálunk az elméleti tudás és a műveleti biztonság kevés, a katonai szocializációt is fel kell vállalni ahhoz, ha azt akarjuk, hogy ösztöndíjas hallgatóink képzése, nevelése a célnak megfelelő legyen. Ha azt akarjuk, hogy a katonák rendelkezzenek azzal az erkölcsi indítékbeli töltéssel, ami hozzásegíti őket ahhoz, hogy akkor is megfelelően cselekedjenek, ha nem áll mögöttük közvetlen kontroll.

A vezérkar főnökök nevében Lőrincz Kálmán nyá. vezérezredes mondott beszédet. Mint mondta, a nevelés szót a hadseregben a rendszerváltás után egy ideig nem szerették, pedig tudni való, hogy tiszt nem attól lesz valaki, hogy szakismereteket tanul, hanem attól, hogy komplex: mentális, erkölcsi és érzelmi nevelésben részesül, ami párosul a tapasztalatátadással, példamutatással.

 

Van, ami nem változott a tisztképzésben

 

Mi annak idején szabályzatokban megfogalmazott ismeretekre alapozva kaptuk a képzést sok szakismerettel, gyakorlati tudással – mondta Lőrincz tábornok, majd így folytatta: mára a tisztképzés jelentősen átalakult. Azonban az nem változott, hogy fontos a tanintézetek és csapatok kapcsolata, fontos a tapasztalatok, a gyakorlati ismeretek átadása. A mentor rendszer abban segíthet, hogy a fiatalok megértsék a hivatás lényegét és az értékrendjét.

Lőrincz Kálmán a továbbiakban arról beszélt, hogy az első tiszti beosztás életmódváltást jelent a tiszt életében. Amikor a fiatal tiszt megismeri konkrét faladatait, megismerkedik a csapattal, felméri az állományt, akkor őt is felméri és értékeli az állomány, egyelőre még nem a tettei, hanem a magatartása alapján. Mindenkinek életre szóló élményt jelentenek azok a benyomások, amelyeket fiatal tiszt korában szerez.

 

Mentorálás három szinten

 

Szarka Gábor elmondta, hogy a honvédség átalakítása miatt az elmúlt évtizedekben az MH nagy tapasztalatú emberei, vezetői hagyták el a honvédséget. A mentor rendszerrel az ő tudásuk, tapasztalatuk tovább kamatozik.

Miután bemutatta a mentoroknak a Hallgatói Tagozatot, és beszélt annak működéséről, szólt a mentorálás lehetséges szintjeiről. Az első szint a társadalmi mentorálás, mint mondta, ez az itt megjelent mentorok megbízatása. A második szint a szakmai mentorálás, melynek fő színtere az első tiszti beosztás, a harmadik szint pedig a tanulói mentorálás szintje. Ez azt jelenti, hogy az idősebb hallgatók tanulásukban, beilleszkedésükben segítik fiatalabb társaikat.

Szarka Gábor arról is beszélt, hogy a mentorálási tevékenységben nincs kötelező irány vagy kötelező elvárás, a gyakorlat, az egyéni módszerek eszközök sikere mutatja majd meg, hogy merre menjünk tovább.

 

Ilyenek a klapkások

Bodó Szabólcs főhadnagy vette át a szót, és mint a Klapka György század parancsnoka, bemutatta az első mentorált évfolyamot. A 2008–2012 között itt tanuló 106 hallgató közül a Bolyai Kar had- és biztonságtechnikai szakára 48-an járnak, ők a második év végén a híradó, a páncélos és a közeledési szakirány között választhatnak. A Kossuth Kar katonai vezető szakán 41-en tanulnak, ők tanév végén a lövész, harckocsizó, tüzér, felderítő szakirányok között választhatnak. A Bolyai Kar katonai gazdálkodási szakára17-en járnak, közülük kerülnek majd ki a hadtáposok és a pénzügyesek. Erőssége a századnak a sportok iránti szeretet és az idegen nyelvben való jártasság, mondta nem kis büszkeséggel a századparancsnok: a Klapkában sokan vannak, akik 2-3 nyelven is beszélnek.

A tisztjelöltek nagy várakozással tekintenek a mentor rendszer elé, első megközelítésben azt várják, hogy segítséget kapjanak olyan kérdések megválaszolásában, amit az alá-fölé rendeltség miatt nem tesznek fel parancsnokaiknak.

Az elképzelések szerint jövőre az akkori másodévesek kapnak majd mentorokat. Ez azt jelenti, hogy létszámában is folyamatosan fejleszteni kell a rendszert. Szarka Gábor arra kérte a mentorokat, hogy ők maguk is legyenek a mentor rendszer marketingesei.

 

Nem bot és vászon

A rendezvény az alakuló téren folytatódott, ahol Bán Nikolett végzős hallgató, aki a gyakorló parancsnoki rendszerben a másodévesek gyakorló századparancsnoka, végezte a narrátori feladatokat.

Először a 25. Klapka György Lövészdandár ünnepélyes keretek között század zászlót adományozott a Klapka György hallgatói századnak. A lövészdandár nevében Benda László ezredes, törzsfőnök adta át a zászlót, kérte, hogy legyenek rá büszkék a hallgatók, és vigyázzanak zászlójukra. Jó tanulást, későbbi pályájukhoz sok sikert kívánt.

A század zászlajának ökumenikus megszentelése után Bán Nikolett hallgató Kosztolányi Dezső Zászló című versét mondta el. Ebből idézünk:

 

,,Csak bot és vászon,
de nem bot és vászon,
hanem zászló.

 

Mindíg beszél.
Mindíg lobog.
Mindíg lázas. …

Lelkem, te is, te is -
ne bot és vászon -
légy zászló.”

 

A Szózat után Vitári Gergő végzős hallgató parancsnokságával díszmenetet hajtott végre a század, majd a másodéves hallgatók, Andor Győző hallgató vezetésével katonai közelharc bemutatót tartottak a szakértő közönségnek. Ezzel zárult az alakuló téri rendezvény.

Mentori garancia

 

A mentori találkozó azonban ezek után kezdődött csak igazán. Végre megismerkedhetett mentor és mentorált, s elkezdődhetett a személyes beszélgetés a hallgatók és a nagy tapasztalatú tisztek között.

Tömböl László pohárköszöntőjében úgy fogalmazott: ahogy körülnéz, az arcokat látva, a neveket ismerve számára garancia, hogy tisztté válásukhoz megfelelő támogatást kapnak a hallgatók.

 

 

Egri Magdi

Fotó: Nehrebeczky Mária

 

 


Videótudósítás a találkozóról (Készítette: Mánfai Tímea, Jurcsó Gusztáv)


Galéria

Mit hol találok a ZMNE-n?

Keresés a honlapon

Telefonkönyv

E-mail címek



  Az oldalt készítette: ZMNE EISZK. Minden jog fenntartva | Hibabejelentés: Webadmin | © 2007 ZMNE