 |
MAGLITE ’09
A prioritások és lehetőségek sorrendjének megtervezése a logisztikában
Egy egyetemi és három főiskolai szak hallgatóinak és oktatóinak részvételével Dr. Réger Béla tanszékvezető ebben az esztendőben is megszervezte a logisztikusok hagyományos – oktatási programba illesztett – nemzetközi gyakorlatát.
A MAGLITE 09’ a jubileumi, 25. gyakorlat, amelyen hat nemzet katonái képviseltették magukat, köztük a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MSc és BSc képzésben részt vevő hallgatói.
A régi többnemzeti hagyományt magán viselő MAGLITE nemzetközi logisztikai gyakorlat – oktatási program – 1996-ban kezdődött a Nemzetvédelmi Egyetemen, a Logisztikai Tanszék szervezésében. Az idei – hadműveleti szintű, koalíciós – gyakorlat első fázisa Angliában zajlott, „St. Margaret” Logisztikai Információs Gyakorlat elnevezéssel.
A MAGLITE ’09 gyakorlat és képzési program egy új típusú, összhaderőnemi logisztikai ellátási láncot szimulál, számítógéppel támogatva. A szervezők gondoltak a valós környezetben, terepen végrehajtandó feladatokra is. A résztvevők maguk is az „ellátási lánc” részeivé válhattak, amikor éjszaka, GPS segítségével tájékozódva, utánpótlást szállítottak gyalog, egy menetgyakorlat keretében.
 |
|
|
 |
A gyakorlat több új helyszínnel és elemmel is bővült. Rieka, mint tengeri kikötő új helyszín az Összhaderőnemi Logisztikai Ellátási Lánc koncepciójának gyakorlásában. A törzsmunkában, a gyakorlati elemek kidolgozásánál pedig civil logisztikai központ felmérése, szemrevételezése is zajlott. A bevonható civil logisztikai kapacitások felmérésének helyszíne a szolnoki Logisztikai Szolgáltató Központ volt. Azért esett Szolnokra a választás, mert maga a település az európai 5. számú logisztikai ellátó folyosó része, és közel félúton fekszik Rieka és Záhony között. A központ vezetőjétől, Simon Istvántól megtudtuk, hogy logisztikai szempontból azért is ideális lehetőségekkel rendelkeznek, mert korszerű vasúti, közúti kapcsolattal rendelkeznek, van vízi út, és a városban úgynevezett „C–130 kapacitású” repülőtér is található. Mindemellett még jelentős raktári kapacitás is van a környéken. A gyakorlat egyik német résztvevőjének kérdésére Simon István elmondta, hogy a jelenlegi szállítások túlnyomó többségét vasúton végzik – menetrend szerinti irányvonatokat közlekedtetnek az Adriai tengeri Koperbe, illetve tíznaponta indulnak a vonatpárok Kínába és vissza. Szolnok város Logisztikai Szolgáltató Központjának háromszög alakú területe 80 323 négyzetméter, amely a hozzá kapcsolódó MÁV ZRt. tulajdonában álló területtel eléri a 103 781 m2-t.
Továbbfejlesztési lehetőséget biztosít a kapcsolódó 25 000–30 000 négyzetméter hasznosítható terület. Az igazgató elmondta még, hogy ma már valóban bármit, bárhonnan, bárhova eljuttatnak, egyedül a fokozottan veszélyes anyagok kategóriájába tartozó árut nem vállalják szívesen.
 |
A gyakorlat résztvevői a logisztikai bázisról a repülőtérre utaztak, hogy ott folytassák a szemrevételezést, míg a gyakorlat résztvevőinek másik csoportja Táborfalván szemrevételezte a raktárakat. A gyakorlat magyarországi vezetője Dr. Réger Béla, megerősítette, hogy ennyire összetett, több nemzet katonáit megmozgató, katonai logisztikai képzési program nincs még egy Európában, amely elengedhetetlen és hasznos az oktatói állomány számára is, mert újszerű és alkalmas a módszertani és oktatási tapasztalatok gyűjtésére.
Kép és szöveg: Kiss Dezső
|  |