EGYETEM OKTATÁS TUDOMÁNYOS
ÉLET
BOLYAI JÁNOS
 KATONAI MŰSZAKI KAR
KOSSUTH LAJOS
 HADTUDOMÁNYI KAR
HALLGATÓI
TAGOZAT
EGYETEMI
ÉLET
SZOLGÁLTATÁSOK KÖNYVTÁR  SVKI
Élet a karon      
Hírek      
ZMNE főoldal> BJKMK> Élet a Karon 2010
Svéd szakemberek látogatása a Repülő és Légvédelmi Intézetnél

2010. március 2.-án a Repülő és Légvédelmi Intézet fogadta Johansson Kari-Eric ezredes, és Berger Nielns őrnagy urakat, akik tapasztalatcserére érkeztek Szolnokra. Szakmai útjukra elkísérték őket a HM FLÜ szakemberei is. A látogatás célja a ZMNE-n folyó repülőműszaki, valamint légiforgalmi irányító képzési területeken folyó szakmai programok minőségének, és a képzés tapasztalatainak áttekintése, kiértékelése volt. A látogató bizottság érkezését megelőzően, egy előzetesen megküldött kérdéslistát Szabolcsi Róbert ezredes úr, és Óvári Gyula ezredes úr válaszolták meg, ami alapját képezte az egynapos szakmai látogatásnak.

A RLI képzési portfóliójáról, a szolnoki bázison folyó oktató-nevelő-, és kutatómunkáról Prof. Dr. Szabolcsi Róbert okl. mk. ezredes, egyetemi tanár, tudományos és nemzetközi kapcsolatok dékánhelyettes tartott szakmai előadást.

A szakmai előadást követően az RLI tanszékei mutatkoztak be, majd vendégeink látogatást tettek az egyes tanszékeken. A Repülő sárkány-hajtómű tanszéken Varga Béla okl. mk alezredes, míg a Fedélzeti Rendszerek Tanszéken Kovács József okl. mk. alezredes urak tájékoztatták az intézet vendégeit az egyes tanszékek képzési programjairól, és látogatást tettek a mikrohullámú technika laboratóriumába, ahol Dr. Ludányi Lajos egyetemi docens tartott rövid tájékoztatót, és radartechnika szakmai bemutatót.

Az RLI repülőműszaki képzésének gyakorlati bázisa a Repülőműszaki Oktatási Központ (ROK), akinek parancsnok-helyettese, Oleár László okl. mk. őrnagy úr fogadta a delegációt, és mutatta be a ROK rendelkezésre álló repülőtechnikáját, és laboratóriumi bázisát.

A nap folyamán a tiszthelyettes képzéssel kapcsolatban is felmerültek kérdések, amelyek megválaszolására Szabolcsi ezredes úr felkérte Bárdos Péter mk. őrnagy, parancsnok urat, aki az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola 3. Szakképző Csoportját vezeti Szolnokon. A látogatás következő eleme az MH RFO meglátogatása volt. Nagy István repülő ezredes, parancsnok fogadta a delegációnkat, és tartott szakmai előadást az NFTC hajózó képzés sajátosságairól, valamint szakmai tapasztalatairól, majd itt is kérdések megválaszolására került sor. Végül, lehetőség volt helikopteres szimulátoros repülésre is.

A látogatás záróakkordja az előzetesen megküldött kérdések, és az arra adott válaszok kiértékelése volt. Svéd kollégáink megelégedéssel fogadták a válaszokat, majd újabb szakmai kérdések megvitatására került sor. A felek megállapították, hogy a jövő egyik fontos feladata annak a vezetői döntésnek a meghozatala, hogy hol, és milyen forrásból kerüljön létesítésre a Gripen Training Center, aminek létesítése, vezetői döntés hiányában 2006. óta várat magára. A svéd fél tájékoztatta a ZMNE szakembereit, hogy a képző központ létesítése – alapvetően – a magyar fél érdeke. Szabolcsi ezredes úr vállalta, hogy a ZMNE, a BJKMK, és az RLI vezetése felé döntésre továbbítja a svéd fél sokadik alkalommal megerősített együttműködési szándékát. Megállapította, hogy a létesítendő együttműködés nagyban támogathatja a ZMNE hallgatói-, és oktatói mobilitási programjait is. Mindkét fél jól előkészítettnek, és sikeresnek nevezte a szakmai nap programját. Szabolcsi ezredes úr megköszönte a szolnoki kollégák támogatását, és a sikeres svéd-magyar együttműködés reményében bezárta a szakmai napot.

(Prof. Dr. Szabolcsi Róbert)

Szakmai bemutató a
Fedélzeti Rendszerek Tanszéken
Látogatás a
Repülőműszaki Oktatási Központba
Szakmai beszélgetés a hangárban
Tájékoztató a műszer-, és
radartechnikai laboratóriumban
Nagy István repülő ezredes,
az MH RFO parancsnokának
szakmai tájékoztatója
Repülés helikopter szimulátoron


  Az oldalt készítette: ZMNE EISZK. Minden jog fenntartva | Hibabejelentés: Webadmin | © 2007 ZMNE