EGYETEM OKTATÁS TUDOMÁNYOS
ÉLET
BOLYAI JÁNOS
 KATONAI MŰSZAKI KAR
KOSSUTH LAJOS
 HADTUDOMÁNYI KAR
HALLGATÓI
TAGOZAT
EGYETEMI
ÉLET
SZOLGÁLTATÁSOK KÖNYVTÁR  SVKI
ZMNE főoldal> Hírek> Pályázati felhívás Doktori képzésre
 2010. 01. 21.

 

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) rektora pályázatot hirdet a 2010-ben kezdődő tanulmányi időszakra, doktori (PhD) képzésben való részvételre.

A ZMNE a Magyar Akkreditációs Bizottság által elismert tudományágakban, szervezett képzést, illetve egyéni felkészülést követő fokozatszerzési eljárás alapján, tudományos fokozatként, a nemzetközi ekvivalencia feltételeknek megfelelő PhD fokozatot ítélhet oda.

1. A képzés célja

A képzés célja a doktori (PhD) fokozathoz szükséges tudásszint és alapvető kutatói gyakorlat megszerzésének elősegítése, a tudományos kutatói utánpótlás biztosítása.

2. Meghirdetett képzési formák

A doktori fokozat megszerzéséhez szükséges tudásszint elérhető:

a)       szervezett állami ösztöndíjas képzésben (teljes idejű/nappali);

b)       szervezett költségtérítéses képzésben (teljes idejű/nappali, részidejű/levelező, egyéni)

c)       egyéni költségtérítéses felkészülésben.

A képzés időtartama az a)–b) képzési formákban 36 hónap (180 kredit). Egyéni képzésre és egyéni felkészülésre legalább ötéves tudományos kutatói tevékenységgel rendelkező oktató, kutató pályázhat, ha jelentős saját tudományos eredményt és publikációs tevékenységet tud felmutatni.

A 2010 szeptemberében kezdődő tanévre felvehető hallgatók keretlétszáma az egyetem doktori iskoláiban:

a) Hadtudományi Doktori Iskola: 40 fő;

b) Katonai Műszaki Doktori Iskola: 40 fő.

 

3. A képzésben való részvétel feltételei

A doktori (PhD) képzésben való részvételhez az alábbi feltételek szükségesek:

a)       felvételi pályázat benyújtása;

b)       a doktori iskola és a tudományszak vezetőjének befogadó nyilatkozata;

c)       a felvételi bizottság meghallgatáson alapuló támogató javaslata;

d)       a doktori iskola javaslata és a ZMNE Doktori Tanács döntése a felvételről;

e)       a képzés és a kutatás pénzügyi forrásainak megléte.

Az egyéni felkészülésre történő felvételnél is a fent ismertetett feltételek szerint kell eljárni.

A pályázatokat a rendszeresített jelentkezési lapon, a ZMNE rektorának címezve — fegyveres testületek hivatásos és szerződéses állományú tagjainak a szolgálati út betartásával — postai úton, vagy a ZMNE ügyviteli alosztályán keresztül kell a ZMNE Tudományszervező Központba (1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. I. épület; levelezési cím: 1581 Budapest, 146., Pf. 15.) eljuttatni. A pályázatot tartalmazó borítékra kérjük írják rá: „Pályázat doktori képzésre”.

A rendszeresített jelentkezési lap és a részletes felvételi tájékoztató a lap alján található címekre kattintva megtekinthető, illetve letölthető.

4. A pályázat benyújtásának határideje

A felvételi pályázat benyújtásának határideje: 2010. április 1. A beérkezett pályázatokat a Tudományszervező Központ formai szempontból megvizsgálja, a hiányos pályázatot benyújtókat felszólítja a hiány pótlására. Amennyiben a hiánypótlás 2010. április 30-ig nem történik meg, a jelentkezést a ZMNE nem bírálja el.

5. A felvételi meghallgatás

A pályázati felhívásban meghatározott feltételeket teljesítő jelentkezőket a doktori iskolák vezetői 2010. május 25–31. között felvételi meghallgatásra hívják be. A felvételi meghallgatás célja a jelentkező habitusának, addigi tudományos tevékenységének, nyelvismeretének és a kutatandó témával kapcsolatos elképzeléseinek megismerése.

6. Pótfelvételi

Pótfelvételit az egyetem abban az esetben hirdet, ha doktori iskolák keretlétszámai nincsenek betöltve. A pótfelvételire — a teljes pályázati anyag benyújtásával — 2010. július 31-ig lehet jelentkezni a tavaszi felvételi eljárásnál megadott módon, formában és címre azoknak, akik igazolható és méltányolható okból a rendes felvételi időpontjáig pályázatukat nem tudták benyújtani. Hiánypótlásra ez esetben nincs lehetőség. Pótfelvételi meghirdetése esetén a felvételi meghallgatásra 2010. augusztus 26-án kerül sor.

7. A doktori képzésre történő jelentkezési díj

A doktori képzésre történő jelentkezés díja a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006 (XI. 27.) számú Kormányrendelet alapján 9000 Ft.

Az oktatáshoz kapcsolódó költségtérítési díjakat a ZMNE gazdálkodási szabályzata, valamint az Egyetemi Térítési és Juttatási Szabályzat előírásai alapján rektori határozat állapítja meg. A képzési költségek 2010-ben:

a)  teljes idejű (nappali) költségtérítéses képzési formánál: ........................... 600 000 Ft/fő/félév;

b)  részidejű (levelező) költségtérítéses képzési formánál: ............................ 160 000 Ft/fő/félév;

c) egyéni költségtérítéses képzési formánál................................................. 160 000 Ft/fő/félév;

d   egyéni felkészüléses formánál: ...................................... 150 000 Ft/fő/felkészülési időszak.

Az idegen nyelvű költségtérítéses képzési és felkészülési formára jelentkezők a magyar nyelvű megfelelő díjak (a–d) kétszeresét térítik meg.

8. A doktori képzésért felelős és koordináló szervek és vezetők

ZMNE Doktori Tanács

Elnök: Dr. habil. Ujj András ezredes
Å Tel.: (+36-1) 432-9004; HM 29-004

Æ Fax: (+36-1) 432-9084, HM 29-904

1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11.

A. épület, I. emelet, 145. iroda

1581 Budapest 146, Pf. 15.

ujj.andras@zmne.hu

ZMNE Tudományszervező Központ

Igazgató: Dr. Kállai Attila mk. alezredes

Å Tel.: (+36-1) 432-9238; HM 29-022

Æ Fax: (+36-1) 432-9239, HM 29-941

1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11.

I. épület, I. emelet, 108. iroda

1581 Budapest 146, Pf. 15.

tk@zmne.hu
kallai.attila@zmne.hu

Hadtudományi Doktori Iskola

Mb. vezető: Prof. dr. Bodrogi László nyá. mk. ezredes
Å Tel.: (+36-1) 432-9065; HM 29-166

Æ Fax: (+36-1) 432-9146, HM 29-959

1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11.

A. épület, IV. emelet, 415. iroda

1581 Budapest 146, Pf. 15.

hadtudomanyi_doktori_iskola@zmne.hu

bodrogi.laszlo@zmne.hu

Katonai Műszaki Doktori Iskola

Vezető: Prof. dr. Solymosi József nyá. mk. ezredes
Å Tel.: (+36-1) 432-9062; HM 29-037

Æ Fax: (+36-1) 432-9040, HM 29-940

1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11.

A. épület, VII. emelet, 723. iroda

1581 Budapest 146, Pf. 15.

katonai_muszaki_doktori_iskola@zmne.hu

solymosi.jozsef@zmne.hu

 

 

Budapest, 2010. január 15-én.

 

 

Prof. dr. Szabó János nyá. dandártábornok sk.
rektor

ZMNE DOKTORI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRE



  Az oldalt készítette: ZMNE EISZK. Minden jog fenntartva | Hibabejelentés: Webadmin | © 2007 ZMNE