EGYETEM OKTATÁS TUDOMÁNYOS
ÉLET
BOLYAI JÁNOS
 KATONAI MŰSZAKI KAR
KOSSUTH LAJOS
 HADTUDOMÁNYI KAR
HALLGATÓI
TAGOZAT
EGYETEMI
ÉLET
SZOLGÁLTATÁSOK KÖNYVTÁR  SVKI
ZMNE főoldal> Hírek> Gondolkodnak – ott voltak
 2010. 01. 25.

Gondolkodnak – ott voltak

 

 

„Gondolkodom, tehát ott vagyok!” – ez volt a szlogenje az idei, tízezer négyzetméteren megrendezett 10. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításnak. A közel 150 stand ebben az esztendőben is színes, érdekes látni- és tudnivalókkal fogadta a pályaválasztás előtt álló fiatalokat. A ZMNE standja idén is a leglátogatottabbak között volt.

2010. január 22–23-án a budapesti SYMA Sport- és Rendezvényközpont ,,A” és ,,C” csarnokában szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény képviseltette magát. Jellemző a nagy érdeklődésre, hogy a szervezők már a tervezettnél fél órával előbb kinyitották a kapukat a nagyobb tumultus elkerülése érdekében. Az előző évekhez képest növekedett a legújabb oktatási fejlesztéseket, taneszközöket és módszereket kínáló kiállítók száma. Eljöttek a tankönyvkiadók, taneszközgyártók és forgalmazók, valamint szép számban külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények, oktatással foglalkozó kutatóintézetek is. Az idei rendezvényen mutatták be először a Diplomás Pályakövetési Rendszert támogató internetes oldalt, a diplomantul.hu-t.

 

 

A Zrínyi ebben az évben is a ma már szokásosnak mondható csarnokban, a tavalyival megegyező területen, de a bejárattól távolabb kapott helyet. Az ok prózai volt: a szervezők ezzel szerették volna elkerülni a „Zrínyi-dugót”, ugyanis az előző évek tapasztalatai alapján várható volt, hogy jelentős torlódás alakul ki a standunk előtt.

 

 

Prof. Dr. Szabó János rektor pénteken látogatta meg a standot és az ott dolgozókat. Az oktatókból, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) önkénteseiből, szerződéses és civil hallgatókból és az Egyetem munkatársaiból álló „ZMNE Educatio Alkalmi Harci Kötelék ZMNE JTFE” jól állta a sarat, nem volt kérdés, amely megválaszolatlan maradt volna. Pedig a Nyílt Nap után egy héttel még mindig akadt sok kérdezni, megtudakolni való a végleges döntés előtt. Sokan kérdeztek a 2010-ben először civil hallgatóknak is kínált nemzetbiztonsági alapszakról, valamint a szintén idén először meghirdetett nemzetközi tanulmányok alapszakról. A legtöbben a napirend, a hallgatói élet, a felvételi követelmények és a most induló szakok iránt érdeklődtek. A „Nagy Visszatérő” kérdés idén is a testnevelési normák táblázata volt.

 

 

Akik beültek Gömör Marianna és András Gergely előadására, azok szinte minden kérdésre választ is kaphattak az élvezetes, valóban a leendő hallgatókra koncentráló, hozzájuk szóló prezentációból. A Zrínyi megjelenése – a kiállított, bemutatott, megérinthető és közelebbről is tanulmányozható fegyverek „Toys for boys” eszközök mellett – azért is figyelemkeltő és hiteles, mert „igazi, élő” hallgatókkal találkozhatnak a fiatalok, akik hitelesen, első kézből tudnak beszámolni az egyetem mindennapjairól és a követelményekről. Szinte mindenki, aki a  standunknál megfordult, magával vitte az egyetemet és a szakokat bemutató tájékoztatót.

Az Educatio X elnevezésű kiállítás különösen fontos az érettségiző diákok számára, hiszen egy időben és egy helyen találkozhattak valamennyi felsőoktatási intézmény – köztük a ZMNE – képviselőivel, akiktől nem csak magáról az intézményről érdeklődhettek, hanem a felvételi esélyekről és lehetőségekről is, szóba kerültek a szakok és a képzési rendszer, a tanulmányi és szociális juttatások és a kollégiumi elhelyezés. Ezt az ingyenes lehetőséget idén – a szlogennek megfelelően gondolkodva – mintegy húszezren használták ki.

 

Kiss Dezső

Fotó: Nehrebeczky Mária

Elérhetőségek / Address      

Address

How to get to the ZMNE

Adresse

Pour aller á ZMNE

Központi szám

+36 (1) 432-9000

Postai cím

1581 Budapest, Pf.: 15.

Kampuszok

Budapest, X. Hungária krt. 9-11.,
(1) 432-9000

Szolnok, Kilián út 1.,
(56) 512-530

E-mail

Általános információ
E-mail küldése



  Az oldalt készítette: ZMNE EISZK. Minden jog fenntartva | Hibabejelentés: Webadmin | © 2007 ZMNE