Érdekképviseleti és egyéb feladatainak ellátása során az EHÖK számtalan formában működik együtt az Egyetem különböző szerveivel, de közülük is kiemelendő a Kancellária, mely hatáskörét tekintve – az egyébként teljes autonómiával rendelkező szervezet felett - a jogi felügyeletet gyakorolva, ellenőrizheti a működés jogszabályok adta feltételeinek betartását. Fontos megemlíteni az EHÖK vezetői és a rektorhelyettesek között kiépült jó kapcsolatokat, melyeknek köszönhetően a napi ügyek megoldása gyorsabbá és hatékonyabbá vált, és aminek egyik iskolapéldája az oktatási rektorhelyettes és az EHÖK együttműködésében megvalósuló Hallgatói Szolgáltató Iroda.
Ugyanakkor ezen a ponton szükséges megjegyezni, hogy az önkormányzati tevékenység gyakran nehézségekbe ütközik, s különösen igaz ez a tétel az ösztöndíjas (katona) hallgatói képviselők tekintetében. A megoldás a szemléletmódok átalakításában és a hallgatói képviselők egyenrangú félként kezelésében van, mivel az önkormányzatok igen fontos részét képezik az Egyetemnek, demokratikus úton választott képviselőikkel aktívan részt vesznek a hallgatókat érintő döntések meghozatalában, az egyetemi élet szervezésében.
Az említett részvételnek az alapja pedig nem más, mint a hallgatókkal történő aktív, napi szintű kapcsolattartás és az abból nyert információk tükrében történő racionális és hatékony működés. Ennek biztosításában jelentős szerepet játszik az internet és az önkormányzatok honlapja (http://www.zmnehok.hu/) csakúgy, mint a korábban már említett Hallgatói Szolgáltató Iroda. S bár az EHÖK egyik legfontosabb feladata, hogy a hallgatók álláspontja, véleménye és érdeke minél rövidebb úton, minél gyorsabban juthasson el a megfelelő döntéshozói szintekre, és a döntésekben a hallgatói akarat tükröződjön is, ezen a területen az önkormányzatoknak és az Egyetemnek egyaránt van még hova fejlődni.
Az Egyetem akkreditációját a felsőoktatás mai helyzetében komoly sikerként kell elkönyvelni, azonban a megelégedettség nem lehet alternatíva a jövőre nézve, hiszen továbbra is végtelen azon feladatok száma, melyek megoldása a ZMNE Egyetemi Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzat részéről felkészültséget, tájékozottságot igényel, és egyben jelentős felelősséggel is jár.