Tanfolyam megnyitó a Nyelvi Intézetben
Február 8-án ünnepélyes megnyitó keretében kezdetét vette egy újabb 500 órás angol STANAG 1 és 2, illetve francia Arma középfokra felkészítő tanfolyam.
Fábiánné Elek Jolán, az 500 órás tanfolyamok területfelelőse köszöntőjében kiemelte, hogy ez a tanfolyam másként indult, mint a korábbiak:
– A beiskolázott 66 főből 49-en Stanag 2-es szinten tanulnak, és csak 13-an Stanag 1-es szinten.
– Ebből a 49 főből 22-en pár nappal korábban sikeres vizsgával fejezték be Stanag 1-es tanulmányaikat, így „lendületből” folytathatják a nyelvtanulást.
– A hallgatók már decemberben előzetes felmérésen vettek részt, és az ott nyújtott teljesítményük alapján tett javaslatot a Nyelvi Intézet a beiskolázásukra.
Mindezek jó alapot biztosítanak az eredményes munkához, a nyelvtudás megszerzéséhez. Most már a hallgatókon a sor, hogy kitartó, rendszeres tanulással elinduljanak a sikeres nyelvvizsgához vezető úton.
Nyelvi Intézet