EGYETEM OKTATÁS  HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR MH LUDOVIKA ZÁSZLÓALJ  EGYETEMI ÉLET
SZOLGÁLTATÁSOK
TUDOMÁNYOS
ÉLET
KÖNYVTÁR  SVKK PÁLYÁZATOK ALUMNI-DPR

Tisztelt Látogató!
Ez az oldal elavult! Amennyiben ezt az oldalt látja, kérjük törölje a böngészései előzményeket, majd a böngésző címsorába írja be a
hhk.uni-nke.hu címet.

Köszönjük
 HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR
 

Tisztelt Olvasó!

 

 

A Kormány 1278/2010. (XII.15.) határozatával döntött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásáról, amellyel a közszolgálat felsőfokú szakemberképzését egységes intézményi alapokra kívánja helyezni.  

A létrejött egyetemen belül a katonai képzés központja a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK), mely az új szervezeti struktúrának megfelelően, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és annak két kara; a Bolyai János Hadmérnöki Kar és a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar utódjaként jött létre. A kar folytatja az előd katonai felsőoktatási intézmény hagyományait, amelyen belül a magas szintű katonai hivatás gyakorlásához szükséges szakmai felkészítésen túl a hagyományok tiszteletére, a haza iránti kötelezettségek teljesítésére, élethivatásukra is felkészítik a honvéd tisztjelölteket, honvéd tiszteket. A „civil” képzés biztosítja a biztonsági szektor számára a kiválóan felkészített szakembereket. Kiemelt feladat ugyanakkor a honvédelmi tárca és a kormányzat elképzeléseihez igazodó képzési rendszer felállítása, illetve új szakok indítása. A honvéd tisztjelöltek, a tisztek és a civil hallgatók képzési rendszere már az újonnan megalakult egyetem szellemiségéhez, a közszolgálati ethosz megteremtéséhez igazodik, amelyhez hozzátartozik a XXI. század műveleti környezetére jellemző közszolgálati ismeretek oktatása is.  

Ez a szemlélet jelenik meg a Magyar Honvédség 2012-2021-re szóló humánstratégiájában, amely a katonai pálya megtartó- és vonzerejét a hagyományos katonai értékeket és a teljesítményt elismerő, társadalmi megbecsülést nyújtó, kiszámítható és tervezhető életutat vetíti elő. Az életpálya lényeges aspektusa az a célkitűzés, amely szerint a katonai hivatásnak nemcsak a katonai hierarchiában történő klasszikus „felfelé” irányuló mozgást kell támogatnia, hanem a kis létszámú professzionális haderőkben egyre jellemzőbbé váló horizontális karrier utaknak, a „szakértővé” válás folyamatát is. Ezt a lehetőséget a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó oktatás minden tekintetben biztosítja. A megalakuló Nemzeti Közszolgálati Egyetem és azon belül is a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar olyan dinamizáló tényezője kell, hogy legyen a magyar felsőoktatásnak, amely követendő példával szolgálhat más egyetemek, karok számára is.           

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar – 2012. január 01-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részeként – megújulva, és minőségében a jövő évtizedek elvárásainak megfelelő korszerű képzések biztosításával vár minden olyan jelentkezőt, aki a Magyar Honvédségben, vagy a védelmi szféra és az államigazgatás egyes területein képzeli el, illetve tervezi jövőjét.

 

 

                                                                                                     Dr. Boldizsár Gábor ezredes

                                                                                                                    dékán


"Jogelőd" Karok honlapja:

Bolyai János Hadmérnöki Kar (BJHMK)

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar (KLHTK)

 

Elérhetőségek      

Központi szám

+36 (1) 432-9000

Postai cím

1581 Budapest, Pf.: 15.

Kampuszok

1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11.,
(1) 432-9000

Szolnok, Kilián út 1.,
(56) 512-530

E-mail

Általános információ
E-mail küldése



  Az oldalt készítette: ZMNE EISZK. Minden jog fenntartva | Hibabejelentés: Webadmin | © 2007 ZMNE